Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BOKROS LAJOS: A végvári harcok alkonya

2009.03.28

BOKROS LAJOS
A végvári harcok alkonya


és a szabadon mozgó csapatok küzdelme

Most, hogy Magyarország újabb esélyt kapott a szakszerű és felelős kormányzásra, érdemes összefoglalni, mi lenne az az ésszerű és minőségi program, amely a magyar gazdaság és társadalom versenyképességét olyan mértékben fokozná, hogy a két év múlva esedékes európai uniós tagság előnyei kezdettől fogva bizonyosan meghaladják annak hátrányait.
Ez a kijelentés meghökkentő lehet azok szemében, akik adottságként fogadják el a reánk váró élet simogató kényelmét az Európai Unió páholyában, azt gondolván, hogy az érett gyümölcs erőfeszítés nélkül hull az ölünkbe. Noha politikus percemberkék felelőtlen kijelentéseivel szemben jól tudjuk, hogy egy kicsi, nyitott gazdaságú ország számára semmiképpen sincs élet az unión kívül, a józan közvéleménynek látnia kell azt is, hogy a hatalmas és egységes piac veszélyeket is rejthet magában. Ha versenyképességünket nem javítjuk, akkor az eredmény nem bágyadt jólét, hanem gyors leszakadás lesz.


Mint minden hatalmas és egységes piacot, így az Európai Unió gazdasági küzdőterét is az jellemzi, hogy míg a fogyasztók korlátlanul felfokozott döntési szabadságát kizárólag a rendelkezésükre álló pénz korlátozza, addig a termelők túlélése kőkeményen függ munkájuk minőségétől és termelékenységétől, beleértve a tevékenységüket keretező vállalati szervezet és irányítás korszerűségét és hatékonyságát, továbbá a vállalkozók cselekvését meghatározó kormányzati gazdaságpolitika szakszerűségét és felelősségét is. A korlátlan küzdelem eme nyílt síkságán helytállni nem ugyanaz, mint kisszerű csetepatékban saját végvárunkon belül, ahol minden jelentős érdekcsoport, ha karcolásnál mélyebb sebet kap, azonnal az államot hívja segítségül.


Előre szólok: a magyar államnak az esetek túlnyomó, de igazán túlnyomó többségében egyáltalán nem lesz módja védelmet nyújtani nem hatékony munka, veszteséges vállalat vagy korszerűtlen, silány termék esetében. Még akkor sem, ha véletlenül lenne pénze rá, hiszen az Európai Unió játékszabályai és különösen a hihetetlenül energikus brüszszeli bizottság tevékenysége gyakorlatilag már ma is kizár szinte minden versenykorlátozó beavatkozást. A nyílt, áttekinthető, mindenki számára rendelkezésre álló és azonos eszközökkel folytatott verseny alapvető követelmény azon az új civilizációs kereten belül, amit az unió jelképez. Megkérdőjelezhetetlen alapérték, amit mindenképpen el kell fogadnunk, ha egyenrangú tagok kívánunk lenni az előkelő klubban.


Ne higgyük azt sem, hogy a felzárkózás erőfeszítés nélkül megúszható, és mindenféle válság eleve kizárt. A csatlakozás utáni állapotok hasonlítani fognak majd arra, amit a rendszerváltás után jó ideig élveztünk. A gazdasági rendszerváltás egyik legfontosabb mozgatórugója az volt, hogy a közép- és kelet-európai fogyasztó többé nem akarta megvásárolni azokat a közepes minőségű árukat, amiket termelőként ő maga állított elő. Minőséget kívánt és követelt csekélyke pénzéért, miközben nem volt feltétlenül hajlandó annyit és úgy dolgozni, ahogy a korszerű és hatékony termelés megkövetelte volna. Csődbe jutott üzemek, felszökő munkanélküliség, magas infláció szegélyezte azt az utat, ami a vergődő piactagadó gazdaságból a modern tőkés termelésbe való átmenetet jelentette.


A magyar politikai osztály felelőssége óriási abban a tekintetben, hogy korszerűtlen programmal, félrevezető propagandával, értéktorzító magatartásminták közvetítésével jelentősen megnövelheti annak esélyét, hogy Magyarország gyengén és lefegyverezve érkezzen meg az unió kapujába. Versenyképességünk lényeges megroppanása esetén ugyanis előre látható és tudható, hogy a nagy síkságon való botorkálásunkat újra vállalati csődhullám és tömeges munkanélküliség fogja kísérni, és ezt a válságot az európai közös valuta idő előtti bevezetése még csak tovább mélyítheti.

Pénzpolitika és gazdasági növekedés

Az 1997-2001 között élvezett magas szintű gazdasági növekedés mozgatórugóit tökéletesen félreismerő vagy tudatosan félremagyarázó politikai propaganda egyik káros következménye ma a kincstári optimizmus az euró bevezetését illetően. A hazai inflációt nem lehet megszüntetni azzal, hogy a pénz nevét megváltoztatjuk. Az árak emelkedését nem a laza pénzpolitika okozza, hanem elsősorban a gazdasági növekedés ütemét komoly mértékben meghaladó hiányban is tükröződő masszív költségvetési túlköltekezés és a béreknek a termelékenység növekedését felülmúló emelkedése. Lényeges szerepet játszanak az elmaradt hatósági áremelésekből fakadó bizonytalan várakozások is, valamint a rövid távú és voluntarista, ésszerűtlen gazdaságpolitika miatt egyre inkább elmaradó beruházások és az alacsony szintű lakossági megtakarítás. Látható, hogy az idei infláció nem lesz alacsonyabb a tavalyinál, ami különlegesen negatív irányzatot tükröz, tekintettel arra, hogy a forint felértékelődése az importot egyébként jóval olcsóbbá tette.


Alig egy éve az akkori politika látványosan megünnepelte az 1995-ös stabilizáció keretében bevezetett csúszó leértékelés rendszerének felszámolását, mindjárt elfelejtve azt a matematikai pontossággal leírható törvényszerűséget, ami bármely árfolyamrendnek alapját kell képezze, ha az a gazdaság versenyképességének fenntartását óhajtja szolgálni. A hazai és a vezető exportpiacokon megfigyelhető infláció közötti különbséget csakis olyan mértékben lehet figyelmen kívül hagyni a hazai valuta árfolyamának változásánál, amilyen mértékben a hazai termelékenység növekedése ténylegesen meghaladja az exportpiacainkon megvalósuló átlagos termelékenységnövekedést. A forint felértékelődése az elmúlt másfél év folyamán csak azért nem rontotta jelentősen a magyar kivitel versenyképességét, mert az 1997-2001 közötti aranykori növekedés a hatékonyság drámai mértékű javulásán alapult, ami a még mindig jelentős mértékű, bár csökkenő infláció ellenére kifejezetten alulértékeltté tette a forintot. Versenyképességi előnyünket csak tovább fokozta az, hogy ugyanebben az időszakban a lengyel és a horvát valuta nagymértékben, a cseh és az észt valuta pedig valamelyest túlértékeltté vált, Szlovéniában és Szlovákiában pedig az igen alacsony szintű külföldi beruházások miatt a termelékenység növekedése meglehetősen lassú volt.


Az euró bevezetése természetesen igen hasznos és kívánatos lenne a magyar gazdaság gyors felzárkózása szempontjából. De csak akkor, ha ez nem az elmaradt és feltétlenül szükséges szerkezeti reformok helyett, hanem azokat követően történik meg. Az euró túl korai bevezetése merev kényszerzubbonyba bújtatná a gazdaságot, mesterségesen igyekezné fékezni az inflációt, miközben az elmaradt szerkezeti reformok miatt továbbra is magas lenne az inflációs nyomás. Ez beprogramozná versenyképességünk további gyors romlását, ami az euróban kifejezett és névlegesen aligha csökkenthető bérek és rugalmatlan közkiadások miatt akár nagyon súlyos visszaesést is okozhat. Argentína példája legyen intő jel mindazoknak, akik az infláció elleni harcban a tartalmukat vesztett formai eszközök alkalmazásának hívei.

Költségvetés és gazdasági növekedés

Mit kell tehát tenni? A makro-gazdaságpolitika megmaradt eszközeire, a költségvetési és jövedelempolitikára érdemes figyelmünket összpontosítani. Már most szükséges komolyan venni a stabilitási és növekedési egyezményben kitűzött fiskális célokat: rövid távon azonnal három százalék alatti, középtávon pedig nullaszázalékos hiánnyal jellemezhető, azaz kiegyensúlyozott költségvetési egyenleg kívánatos. Ezeket a célkitűzéseket illik megfogadni, ha fenntarthatóan magas szintű növekedést akarunk, mint ahogy ezt a mára sikeresen felzárkózott korábbi európai periféria országainak példája (Finnország, Írország) bizonyítja. Az a tény, hogy a nagy kontinentális európai országok - Franciaország, Olaszország, Németország - csak nagy üggyel-bajjal, politikusaik sorozatos trükkjei révén vagy még azzal együtt sem képesek megfelelni ezeknek a saját maguk által is elfogadott követelményeknek, ne követendő, hanem intő példa legyen, hiszen ezekben az országokban máris igen lassú a gazdasági növekedés. Ráadásul az idézett egyezmény rugalmasan megenged némi hiányt visszaesés idején, ami persze egyúttal azt is jelenti, hogy magas gazdasági növekedés mellett viszont kifejezetten többletet mutató egyenleget célszerű előirányozni.


Magyarország az elmúlt két év jövőfelélő gazdaságpolitikája következtében ma nincs abban a helyzetben, hogy ezeket a követelményeket megközelítse, bármilyen kívánatos is lenne az. Minimális követelményként viszont megfogalmazható, hogy az államháztartás hiányát azonnal a gazdasági növekedés üteme alá kell szorítani. Ez legalább három okból okvetlenül szükséges: egyrészt csak így kerülhető el az államadósság arányának növekedése, másrészt megakadályozandó, hogy az állam felzabálja a vállalati szektor beruházásaihoz szükséges megtakarításokat, harmadrészt megfelelő jövedelempolitika mellett és a lakossági fogyasztásnak a gazdasági növekedés üteménél lassabb bővülése esetén tartósan fennmaradhat a folyó fizetési mérleg csekély hiánya.


A költségvetési politika szigorítása és így a hiány haladéktalan csökkentése szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a magyar gazdaságot újfent magas növekedési pályára állítsuk. Ugyancsak fontos a közkiadások hatékonyságának nagyságrendekkel való növelése, a pazarlás megszüntetése, az adófizetők pénzével való nyilvánosan felelős gazdálkodás alapvető közéleti normává emelése. Ennek érdekében számtalan döntő jelentőségű szerkezeti reformot kell bevezetni. Ezek együttes hatása hihetetlen mértékben felfokozná a gazdaság jövőjébe vetett hitet, megalapozná azt a befektetői közbizalmat, ami aztán elindíthatná azt a hatalmas beruházási hullámot, ami hosszabb távon a hazai munka termelékenysége növekedésének, így a gazdaság versenyképessége robbanásszerű javításának végső záloga.

Szerkezeti reformok - távirati stílusban

Minden reform, amit a továbbiakban jelzésszerűen megfogalmazok, nem pusztán gazdasági szempontból fontos, hanem társadalmunk egysége és stabilitása, a szociális hatékonyság, a társadalmi szolidaritás, sőt a jövő erkölcsi mintái szempontjából is. A leírt javaslatok nem alkotnak fontossági sorrendet, és nem kimerítőek. Talán jelzik azonban a változásoknak azt a kritikus tömegét, ami felzárkózásunkhoz múlhatatlanul szükséges.

1. Világpiaci árak érvényesülése az energiafogyasztásban
Magyarországon politikai demagógia áldozata lett a háztartási energiaárak, elsősorban a gáz, másodsorban a villamos energia fogyasztói árának világpiaci szintre emelése. Ez minden szempontból káros, és nincs egyetlen szempont sem, amelyből hasznos lenne. A változásokat nem lehet és nem szabad elodázni azzal az ürüggyel sem, hogy egy ilyen, természetesen monopóliumokkal és piactagadó szabályozással agyonterhelt területen nem tudjuk megállapítani, hogy mi is a valódi világpiaci ár. Ez egyáltalán nem igaz. A hazai szolgáltató vállalatok privatizációja és a behozatal szabaddá tétele után elég világos, hogy mi az uralkodó európai irányzat, és nekünk mindenképpen ahhoz kell igazodnunk.
Szegény honfitársaink támogatására létre kell hozni egy kompenzációs alapot, ami támogatást nyújtana mindazoknak a valóban rászorultaknak, akik számára a magas energiaárak valóban megfizethetetlenek lennének. Erre a Mol vezetése már az előző kormány idején számos javaslatot fogalmazott meg, és saját többletjövedelméből is hajlandó lenne hozzájárulni eme alap feltöltéséhez. A nagy házak, úszómedencék tulajdonosait pedig közpénzekből nem kell támogatni.

2. A privatizáció tényleges befejezése Magyarországon
A közkeletű felfogással ellentétben még korántsem fejeződött be a privatizáció. Ez nemcsak azért baj, mert az állam rendkívül rossz tulajdonos, és rendszerint még azt az értéket is elpusztítja, ami az állami vállalatokban megmaradt (Malév, Dunaferr, MFB stb.) hanem azért is, mert az állami tulajdon mindig teret nyújt az értékpusztító politikai beavatkozásnak, kikényszerít jövőbeni pénzbeli támogatásokat, miközben megszilárdítja a szolgalelkűséget, és táplálja a korrupciót, a fölfelé hajlongás és a lefelé taposás lélektelen rendjét.
Az, hogy Magyarországon a rendszerváltás után nem alakulhatott ki egy orosz-ukrán mintájú, zárt oligarchikus rend, de időlegesen sem kaphatott lábra egy horvát-szlovák típusú kísérlet az oligarchia kiépítésére, elsősorban annak köszönhető, hogy az első két demokratikus kormány viszonylag következetesen végrehajtott egy nagyjából szakszerű és korszerű privatizációt. A századforduló kormánya ugyan megpróbálta ezt a folyamatot megfordítani, szerencsére sikertelenül. A közpénzek folyamatos elpazarlása ugyan rendkívül káros, de a társadalom hosszú távú fejlődése és a gazdaság felzárkózása szempontjából nem végzetes. Most van esély befejezni a privatizációt oly módon, hogy hazánkban soha többé kísérlet se történhessen az állami tulajdon járszalagjára fűzött, élősdi klientúra kiépítésére.

3. A Széchenyi-terv megszüntetése
A szégyenlős győztesek az állami gyámkodáshoz hozzászokott iskolázatlan tömegek és a kegyosztásból hasznot húzó befolyásos rétegek megnyugtatására hangoztatják, hogy a Széchenyi-terv "szándéka jó volt", ezért annak "egészséges elemei" megtartandók. Azonkívül, hogy nemcsak az egészséges elemek nem láthatók, fontos leszögezni, hogy a Széchenyi-terv szándéka nem volt jó, mert azt fejezte ki, hogy az állam döntse el, melyik vállalkozó legyen sikeres. Szellemisége az ötven évvel ezelőtti etatizmust idézi, a jól ismert liskai "osztogatva fosztogatás" levitézlett ideológiáját. Ha az 1995-96-os stabilizáció nyomán élvezett, 1997-2001 közötti aranykor növekedése "túl sok" bevételt hozott az állami költségvetés konyhájára, akkor ez azt jelenti, hogy a jelzett időszakban végzetesen elmulasztott jó alkalom nyílott a kezdetben költséges államháztartási reformokra (pl. oktatás, egészségügy) vagy éppen az adóterhelés csökkentésére. Bármelyik lehetőség kihasználása sokkal jobb lett volna a magyar gazdaság felzárkózása, még magasabb és nem csak négy évig tartó növekedés szempontjából, mint a Széchenyi-terv. De a lényeg az, hogy most, amikor a gazdasági növekedés jóval alacsonyabb, mint 1997 és 2001 között volt, már végképp semmi létjogosultsága nincs olyan költekezési programnak, amelynek hatékonysága kétséges, és a miatta elmaradt haszon (opportunity cost) még a korábbi magas növekedés mellett is nagy volt.

4. Ingatlanadó bevezetése - lakástámogatási rendszer reformja
A Széchenyi-terv egyik legkárosabb, mert egyrészt a legtöbb visszaélésre alkalmat adó, másrészt kifejezetten a vagyonosabb és magasabb jövedelmű családok támogatását szolgáló eleme éppen a sokat magasztalt alacsony kamatozású lakáshitel rendszere. Ezt haladéktalanul meg kell szüntetni és felváltani a szociálisan valóban rászoruló, fiatal, pályakezdő, általában alacsony jövedelmű családok szigorúan célzott és ellenőrzött támogatási rendszerével. A középrétegek ösztönzése a lakásmobilitás fenntartása végett elégségesen megoldott a lakás-takarékpénztárak révén, ami éppen a megtakarítások növelését célozza. Még jobb lenne azonban a jelzáloghitelezés lényegi kiterjesztése, amihez szociális támogatás sokkal hatékonyabban hozzáköthető. Végül, de nem utolsósorban az így fenntarthatóan fennmaradó és társadalmilag hatékony támogatás fedezetéül be kell vezetni az ingatlanadót, ami lehetővé tenné egy pozitív irányú, a szolidaritás elveinek megfelelő, döntően korosztályok közötti és társadalmi méretű jövedelem-újraelosztást - méghozzá a lakásrendszeren belül. Az ingatlanadó mértékének helyes beállítása és a szociális támogatások finomhangolása önfinanszírozóvá teheti az egész lakásszektort, ami így hosszú távon költségvetési megolajozás nélkül válhatna a gazdasági növekedés egyik állandó motorjává.

5. Adóreform - személyi jövedelemadó
Ha az ingatlanadót bevezetjük, akkor mód van a személyi jövedelemadó kulcsainak fokozatos csökkentésére, ami nemcsak a honi munkaerő versenyképességét növeli, hanem az infláció elleni harcnak is a legélesebb fegyvere. Mindez anélkül, hogy a magas jövedelműek jobban járnának, mint a kevésbé tehetősek, hiszen az ingatlanadó jobban megfogja a magas jövedelmeket, mint a személyi jövedelemadó.


A személyi jövedelemadó rendszerének reformjához hozzátartozik a közteherviselés elvének következetes érvényesítése, aminek ellentmond a minimálbér adómentesítésének terve. Munkaerő-piaci szempontból megkérdőjelezhető egyáltalán a minimálbér fogalma is, hiszen minden gazdaságban van és mindig is lesz olyan hasznos tevékenység, aminek a piaci értéke kevesebb, mint a döntően szociális megfontolások alapján meghatározott minimálbér. Ezeket a munkákat nem elvégezni gazdasági és társadalmi kárt okoz. Még inkább fontos, hogy a társadalmi közkiadások fedezetéül szolgáló adókat fizetni mindenkinek kötelessége, ami része az öntudatos (állam)polgári méltóságnak is. A személyi jövedelemadózás kulcsainak sávosan emelkedő mivolta elégségesen kifejezi a közteherviselő képességét, nem helyes, ha az indulókulcs valójában nulla. A konkrét magyarországi körülmények közepette azért sem indokolt a minimálbér adómentesítése, mert az elmúlt két évben a minimálbér olyan gyorsan növekedett, hogy a legalacsonyabb bérűek jövedelemhelyzete valóban látványosan javult.

6. Adórendszer - szociális gondoskodás - családtámogatás
Ha a minimálbért a társadalom közvéleménye nem találja elégségesnek a tisztességes megélhetéshez, akkor természetesen indokolt jövedelemkiegészítő támogatást adni, amit viszont célszerű szigorúan elválasztani az adórendszertől. Ennek legalább három oka van. Egyrészt a tisztességes megélhetés nem munkaerő-piaci fogalom, jövedelempótló támogatásra ennek alapján azok is jogosultak, akik szervezett munkavégzéssel egyáltalán nem jutnak semmiféle jövedelemhez. Másrészt ha valóban csak azok kapják meg az adómentességet, akik ténylegesen minimálbérért dolgoznak, akkor látványosan meg fog szaporodni azoknak a száma, akik papíron tényleg csak annyit fognak keresni, hiszen mindenki igyekszik majd elkerülni azt a drasztikus adócsapdát, amit a minimálbért alig meghaladó jövedelem keményen progresszív többletadózása állít. Gondoljuk meg, az előző kormány azért emelte jelentősen a minimálbért, hogy a zsebből zsebbe történő munkabérfizetés következtében komoly mértékű adócsalást fékezze, és ebben volt is nem kevés logika. Most az új kormány nemcsak feladja az így megszerzett adóbevételt, hanem újra teret nyit az adócsalásban való érdekeltségnek azzal, hogy a felemelt hivatalos minimálbérnek most már törvényesen sem lesz semmilyen adóterhe. Harmadrészt teljesen logikátlan adómentesíteni a minimálbért olyan körülmények között, amikor egyébként fenntartjuk a gyermekek utáni adókedvezményt, amit éppen hogy el kellene törölni, hiszen az nyilvánvalóan a magas jövedelműeket támogatja. Vajon miféle szociálpolitika az, amely a minimálbéres sokgyermekes családot nem támogatja a minimálbéres gyermektelenekhez képest, illetve miközben a magas jövedelmű és így magas adót fizetők egyre növekvő támogatást kapnak, addig a minimálbéres gyermekeseknek az adórendszeren keresztül többé semmit sem ad?

7. Családi pótlékot újra jövedelemkorláthoz kötni
Világos tehát, hogy szociálisan célzott és társadalmilag igazságos gyermektámogatási rendszer csakis az adórendszeren kívül, közvetlen pénzügyi támogatás formájában működik igazán jól. Ha tovább akarjuk növelni a szociális háló értékét, akkor célszerű újra bevezetni a családi támogatások jövedelemkorláthoz kötött rendszerét, hiszen a társadalmi szolidaritást elsősorban ez fejezi ki. Hamis érv, hogy a jómódúak azért nem vállalnak több gyermeket, mert esetleg elesnek a jövedelmük pár százalékára rúgó állami támogatásától. Amellett hogy ez emberi méltóságukat erősen sértő feltételezés, érdemes megnézni az 1998 utáni születési statisztikákat. A születések száma nem nőtt attól, hogy a társadalom legmagasabb jövedelmű tíz százaléka újra megkapta a családi pótlékot, de még attól sem, hogy a legmagasabb jövedelműek a gyermekek után járó adókedvezmény révén aztán valóban komoly többletforrásokra tettek szert.


A családi pótlék jelentősen emelhető lenne az erre a kiegészítő jövedelemre rászoruló, alacsony jövedelmű gyermekes családok részére, ha megszüntetnénk a gyermekek után járó adókedvezményt, és visszaállítanánk a jövedelemkorlátot úgy, hogy a legmagasabb jövedelműek kb. 25 százaléka ne legyen jogosult erre a támogatásra. Ennek a társadalmi és erkölcsi szempontból felbecsülhetetlen horderejű változásnak a kieszközlésére azonban csak olyan kormány lehet képes, amely nem foglya erős érdekcsoportoknak, valódi szociális érzékenységgel bír, képes megtörni a józan gondolkodást bénító hamis propaganda hagyományát, és hajlandó ellensúlyozni a magyar társadalom széles rétegeiben sajnos komoly befolyással bíró és nem is nagyon rejtőző, szégyenletes fajgyűlölet erejét.

8. Főtisztviselői kaszt fokozatos felszámolása - köztisztviselői rugalmasság
Visszatérve a munkaerőpiac rugalmassága fokozásának kérdésére, fel kell ismernünk, hogy a kiemelt főtisztviselői kar - sokkal inkább kaszt - létrehozása Magyarországon egyike volt a múltba néző, globális világunkban kifejezetten negatív irányú lépéseknek. Jellemző, hogy a politikai osztály egységesen támogatta ezt, a hatalomtól éppen távol ülő képviselői legfeljebb azért szóltak, nehogy a húsosfazekat őrző pártok saját embereiknek osszák inkább a legízletesebb falatokat. Senki sem vette észre, hogy a lépés önmagában fölösleges, sőt kifejezetten káros, mert sikerült vele végleg szétverni a köztisztviselői kar egységét, stabilitását, maradék rugalmasságát és szolidaritását. Eleve tudható volt, hogy egy olyan országban, ahol alig van hagyománya a politikamentes, komoly szakértelmű, a nyilvános közszerepléstől elzárt, érdemek szerinti előmenetelen alapuló kormányzati közigazgatásnak, a meritokrácia kiépítésének erőtlen kísérlete kudarcba fog fulladni, és a vizsgák, tanfolyamok, szaktudás és tapasztalat követelményének silány álarca mögött az alig kendőzetlen kegyosztás jut majd szóhoz.


Mindez persze nem jelenti azt, hogy hazánkban nem lehet komoly társadalmi súlyú és rendes anyagi és erkölcsi megbecsülésnek örvendő tisztviselői kart létrehozni. A változás iránya azonban éppen fordított kell legyen, mint amit a mai elképzelés tükröz: sem merev köztisztviselői rendfokozatokra, sem központi bértáblára nincs szükség. A bérek az egyéni teljesítménytől függjenek, a hivatalnoki kar irányítására hivatott közigazgatási államtitkárnak legyen korlátlan szabadsága és felelőssége a személyi javadalmazás meghatározásában a költségvetés szabta szigorú korlátokon belül. Minden államtitkár tudja, hogy minisztériumán belül melyik az a húsz-harminc ember, aki úgymond "hátán viszi el a házat". Ha azokat tisztességesen megfizetheti és meg is fizeti, akkor a többi, jobbára rutinjellegű feladatot szerződéssel átadhatja akár külső vállalkozóknak is. A teljes személyi bérrugalmasság egy egészséges vérátömlesztés után fokozhatja a közigazgatás, a vállalkozói szektor és a tudomány közötti szabad átjárást is, ami feltétlenül kívánatos a közigazgatás minőségének javítása végett.

Lábjegyzet vagy fejezet a történelemkönyvben

Rövid vázlatomban nem maradt tér az igazán kemény reformok felvillantására, pedig gazdasági jelentőségük és erkölcsi horderejük igazán azoknak van: így az oktatás és a gyógyítás teljes megújításának, amely siker esetén hihetetlen növekedési energiákat szabadítana fel. Ezek azok a területek, ahol az elmúlt évtizedben minden erőtlen reformot a minőség további romlását és a pazarlás drámai fokozódását eredményező, kétszer annyi visszalépés követett. Ma a helyzet bízvást rosszabb, mint tizenkét évvel ezelőtt. Már három demokratikus kormány találtatott nagyon könnyűnek az adófizetők ítélőszéke előtt. A változásokat nehezíti, hogy a nyugati minták zöme is elégtelen hatékonyságú, a szóban forgó közjavak területe sok gazdag országban is válságban van. A követendő példa választásának nehézsége azonban kivételes esélyt kínál arra, hogy a magyar megoldás jobb legyen, mint a tipikus nyugati gyakorlat, erősítve ezzel versenyképességünket és növelve gyors felzárkózásunk esélyeit. Az új kormány igazi vizsgája éppen az lesz, hogy vajon vállalja-e eme gyászosan sokat halasztott reformok indítását, s a korábban vázolt és még vázolandó radikális intézkedésekkel kellően felfegyverzi-e a magyar gazdaságot, és társadalmat a várhatóan igen kemény pusztai harcra. Rajta múlik, hogy futó lábjegyzet vagy fontos fejezet lesz-e a jövő történelemkönyveiben.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.