Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A héten meneszthetik az ITD-vezért (4. rész)

2009.09.09

A történet 1. része, 2. része, 3. része.

Múlt hét közepén a gazdasági minisztérium több belső ellenőre kezdett átfogó, több évre visszanyúló vizsgálatot az ITD Hungary Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt.-nél, értesült az Index. Úgy tudjuk, a cég gazdálkodását átvilágító vizsgálat a társaság felsőbb vezetői, elsősorban is Rétfalvi György vezérigazgató elmúlt években folytatott tevékenységére irányul.

Tudomásunk szerint a minisztérium azzal az indokolta a vizsgálatot, hogy megvédje Rétfalvit az esetleges támadásoktól – épp lapunk írta meg [1] néhány napja, hogy egy közbeszerzési eljárást a vezérigazgató egy volt üzlettársának a cége nyert el. A szerződést végül forrásátcsoportosítással indokolva nem írták alá [2], Varga István gazdasági miniszter pedig szeptember első napjaiban vizsgálatot is kezdeményezett [3] az ügyben.

Formálisan attól a vizsgálattól függetlenül indult ez a belső ellenőrzés, amelyet a napokban kellene lezárni. A tét Rétfalvi állása – ha bármilyen kifogásolható tételt találnak az ellenőrök, akkor a miniszter várhatóan felmenti a cég vezérigazgatóját, akivel forrásaink szerint az utóbbi időszakban többször is volt nézeteltérése.

A konfliktust elvileg lehetne magyarázni azzal, hogy az ITD-vezér jó kapcsolatot ápol több jobboldali kötődésűnek mondott üzletemberrel, ám Rétfalvi több mint négyéves ITD-vezérsége idején eddig ez nem jelentett problémát. Sőt, más állami beosztásoknál sem jelent feltétlenül problémát a fideszes kötődés, júliusban például MÁV-elnök lett [4] a Fidesz EP-listáján is szereplő Andrási Miklós. Lehetséges forgatókönyv az is, hogy Rétfalvitól – aki tudomásunk szerint több nagy projektről is a hivatalos kormányzati gazdaságpolitikától eltérő véleményt fogalmazott meg üzleti-gazdasági körökben – egyszerűen a 300 milliós tender miatt akarnak megszabadulni (a közelmúltban a PSZÁF-elnöktől az MNV-vezérig több olyan állami vezetőt is felmentettek, akik különféle okok miatt a támadások kereszttüzében voltak vagy kritizálható tevékenységet végeztek).

Lapunk értesüléseit az ITD Hungary sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta. A cég sajtóosztályán telefonos érdeklődésünkre azt közölték, hogy csak a gazdasági minisztérium jóváhagyásával nyilatkozhatnak, erre hivatkozva maga Rétfalvi is elzárkózott a válaszadástól. A gazdasági minisztérium írásban kérte kérdéseinket, majd annyit közöltek, hogy azokra – miszerint folyik-e az ITD-nél belső ellenőrzés, annak mi a célja és az oka, rutinellenőrzésről vagy célzott vizsgálatról van-e szó, illetve hogy hol tart most a tender múlt héten kezdődött vizsgálatra – kedden semmiképp nem tudnak válaszolni, érdemi reakciót csak néhány napon belülre ígértek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.